...avagy a zöldkártya története.
Mint már említettem és láttátok, Eddie-vel tartottunk egy civil ceremóniát az októberi esküvő előtt, ahol a család és a magyar jóbarátok előtt is kimondjuk az "I do"-t, illetve az "Igen"-t.
Ennek egyik folyománya volt, hogy hivatalossá tettük az ittlétemet. A procedúrát még februárban elkezdtük egy emigráns ügyekben szakértő ügyvéddel. Ez nem egy olcsó folyamat, az itteni belügy elkéri a maga ezer dollárját a jelentkezésre, négyszázat a dokumentációra. Az ügyvéd pedig ugyanennyit az ő munkájáért, valamint azért, hogy részt vegyen az interjún.
A szükséges fájlok: születési anyakönyvi kivonatok, házasságot igazoló okmány, meg minden személyazonosságot igazoló ez-az. Ki kell tölteni továbbá egy formanyomtatványt, amiről már szintén meséltem: ez az, amiben megkérdezik, hogy tervezek-e kémkedni vagy prostitúciót folytatni az USA-ban. Ennek a lényege nem az, hogy a kérdést olvasva lányos zavaromban beismerjem, hogy romba fogom dönteni az Egyesült Államokat. Sokkal inkább az, hogy ha a nyomtatványon nemmel válaszolok, és később kiderül, hogy mégis folytatom a kérdéses tevékenységeket, akkor nyakon csípnek azért, mert hazudtam nekik.
Kellett továbbá szponzort dokumentálni, azaz valakit, aki rendelkezik a megfelelő anyagi háttérrel (minimum az éves minimálbérrel, ami 22000 dollár). Ez a személy vállal papíron felelősséget értem anyagilag, amíg nem biztosított a jövedelmem. Az ő bérlapjai, adóbevallása, munkáltatói igazolása szintén szükségesek.
Kellett vinnünk fényképeket az esküvőről és a nászútról, ezt a pakkot megtoldottam még a kapcsolatunk előző fázisaiban készült fotókkal, szemléltetvén az idő múlását (hóesés, fogszabályzó, pluszmínusz pár kiló itt-ott).
Május 5-ére reggel 9:30-ra szólt a "behívó", és férjestül kellett menni. Azt kérik, hogy ne érkezzünk több, mint 15 perccel az időpont előtt. Mivel az ügyvéd elakadt a forgalomban, 9:25-kor mentünk be. A bejáratnál reptérhez hasonló ellenőrzés folyik, táska a futószalagra, röntgen, átkutatás, cipő le. A biztonságiak már megismertek minket, mivel már az előző alkalommal (amikor ujjlenyomatot vettek tőlem) is azt hitték, hogy Eddie igazából Brendan Fraser.
9:28-kor szólították a nevünket, ügyvéd sehol. Egy kétperces stresszelés következett: "Vagy bejöttök most, vagy újra kell egyeztetnünk az időpontot. Jöttök vagy nem? Nem, nem lehet az ügyvédet fölhívni, nincs időm rá. Nem, ha bejöttök, nem csatlakozhat az ügyvéd később. Vagy aláírjátok a nyomtatványt, amiben lemondtok az ügyvédről, vagy megvárjátok, és akkor lehet, hogy délután háromig itt vártok. Na, jöttök, vagy nem?" Némi időhúzás után egyszer csak betoppant az ügyvéd, így elkezdhettük együtt, időben. Az iroda sarkában egy életnagyságú, habkartonra kasírozott Obama figura mosolygott, inkább ironikusan, mint a hatalom jelképeként.
Mint utólag megtudtuk, a kezdeti para is része a játéknak, amely során megpróbálják pánikba ejteni azt, akinek oka van erre. Eddie inkább az időt húzta, én meg megpróbáltam alkudozni, h mi van akkor, ha én bemegyek előre, közben pedig a férjem rátelefonál az ügyvédre, de izgalomba nem igazán jöttünk. vagy ezért, vagy az ügyvédi jelenlét miatt az interjú innentől kezdve nyugodt mederben folyt.
Kezünket a szívünkre, megígértük, hogy igazat mondunk. A hivatalnok végigkérdezte ugyanazokat a kérdéseket, amik a nyomtatványon voltak, illetve egy-két személyazonosításhoz szükséges dolgot.
Megkérdezte még, hogyan ismerkedtünk meg, majd ezek után rendkívül barátságossá vált a beszélgetés, ez nagyban Eddienek volt köszönhető. Meglátott egy képet, amin az officer fiatalon egy katonai repülő mellett pózol egyenruhában, így 10 percig az élményeiről beszélgettünk. Utána a kubai exfeleségéről. Majd bizarr éttermi élményekről. Ezek után megnézte a képeinket, egy-egy vicceskedő kommentár kíséretében, majd rányomta a pecsétet a papírokra és az útlevelemre.
Mindent összevetve egészen kellemes kis csevej volt. Hogy az ügyvéd kellett-e hozzá? Megnyugtatásképp, hogy minden korrektül fog folyni: igen. A papírmunka makulátlan elintézéséért: igen. Egyébiránt nem nagyon beszélt az interjún, kivéve amikor egy olyan étteremről esett szó az Okeechobee Boulevardon, ahol lehet alligátort és teknősbékát enni.
Az útlevelemben most egy domborpecsét jelzi a zöldkártyát. Ez igazol engem addig, amíg meg nem kapom az "igazit". Ez kb. 2 hét.
Tehát a jelenlegi állapotom állampolgárral házasodott rezidens. Két év múlva kell újra beadni egy nyomtatványt, aminek köszönhetően már egymagamban is rezidens leszek. (Ezért figyelmeztetett az officer arra, hogy az elkövetkező két évben nagyon jó feleség kell, hogy legyek:)) Egy évre rá fog következni majd az állampolgárságra való jelentkezés, de ez persze a jövő zenéje, és annyira nem is fontos.
Az elkövetkezőkben még meg fogok osztani néhány dolgot, viszont május 19-29-ig Arizonába utazunk, így kilátásban van némi Route 66 és Grand Canyon...
