Amazing Arizona - 4.rész: Ilyen ez a Grand Canyon

Először is elnézést a sokáig tartó hallgatásért. Elég ütős két hetet tudunk magunk mögött, nagy mérföldköveket léptünk át mindkét biznisz oldalán: a vállalkozásfejlesztésben és az ékszer-ügyben is. Szerencsére - és e napló szerencsétlenségére.

Cserébe viszont nem szaporítom tovább a szót, hát ilyen ez a Grand Canyon. Az odaútról készítettem néhány képet, jó érzés volt végre hegyeket látni (Floridában nincs). A szállásunk a Grand Canyon National Parkon belül volt, és semmi említésre méltót nem találok benne. Szerény, de tiszta, drága, de ott van. Aki ide jön, úgysem marad a szobájában sokat.

 Kézzel festett dízelkút volt az egyetlen pisilőhely:

Ez meg már az úton, dologvégeztével. Itt álljunk meg egy szóra. Mire erre a pontra eljutottunk Phoenixből, már azt se tudtuk, milyen magasságban vagyunk. Phoenix környékéről kiérve ugyanis fennsík (mesa) követ fennsíkot, néhány alacsonyabb, néhány magasabb. A kiterjedése mindegyiknek hatalmas, így elvesztettük az ítélőképességünket a nagy fel-le autózásban.

Én megszálltam volna ilyen wigwamban, de a család nem volt benne partner:

Hogy az a sok kis kocka mi? Az mind egyetlen tehervonat (de csak részlet!)

A cél előtt:

Ehészen közel jöttünk a fenti hegyhez, amjd át is mentünk rajta:

 A semmi közepén, egy benzinkút-panzió-kisbolt-kapcsolat a külvilággal helyen:

Nem vicceltem, tényleg ez a kapcsolati pont a külvilággal. Az innnen nem látható, szétszórt farmoknak, házaknak ide hozzák a postát:

Előttünk a cici-hegy:

Itt pedig már megérkezünk:

Az első találkozás a Canyonnal, megörülés, fotózkodás, naplemente éppenhogy elkapása, lepaktálás két nagyon lelkes japán turistalánnyal - a közös fotó kötelező volt: 

 Akiket nem rettent el a mélység:

 

Majd egy kissé fáradt vacsora az El Tovarban, ami az egyetlen étterem a Canyon területén. Teszek ide is családfotókat, hogy leírjam a hangulatot.

A szarvasok levágott fejében nem volt könnyű gyönyörködni, de alapvetően kellemes hely. Azt el is felejtettem mondani, hogy a hostessünk, aki az asztalunkhoz irányított, kalózos szemfedőt hordott, amin egy kis kék kövekkel kirakott pillangó tündökölt.
Mentségére szóljon, hogy valahol 60 körül járt.

 Ezután tartottunk egy csillagmustrát, amit itt nagyon ajánlok. Alig van világítás, iszonyú tiszta az ég, és ráadásul csönd is van. El tudnék itt tölteni egy hetet is, nappal járkálással, éjjel meg csupán az ég bámulásával és a szél hallgatásával.
Zárójelben azért megjegyzem, hogy a nappali meleget (ami azért jóval hűsebb, mint a sivatagban) éjjel majdnem mínuszok követik. Erre készültünk szerencsére.

Másnap bejártunk néhány kilátóhelyet. Az utunkat végigkísérték békés, de annál gigantikusabb, fényes, fekete bogarak. Utólag kiderítettem, hogy a carpenter bee-hez volt szerencsénk. Ezek valami óriásiak, nem hittem a szememnek!
De most jöjjenek a képek még a lélegzetelállító Canyonban eltöltött délelőttről, ömlesztve, mosolygós fotókkal megtűzdelve:

Nem hagyhattam ki... kb. ötször ennyien voltak összesen, mind helyesen pózoló japán turisták, akik egyszerre ellepték az összes kilátópontot:

Az egyetlen olyan kilátópont indián festményei, ahol egy zárt épület is volt (a többi helyen a ketreces megoldást választották, viszont innen lehetett látni a Colorado folyót):

 Méghozzá így lehetett látni. Gondolnátok, hogy ez a kis csermely az oldalágaival elepte az egész Canyont? Persze közelről azért folyó ez, méghozzá sebes, raftinggal, de annyira éles a kontraszt a monumentális Canyon és e nyúlfarok között, hogy nem könnyű elképzelni. Pedig ahol vörös a szikla, az a vastartalom miatt vörös, ehhez pedig víz kell.

 És jöjjön a családos sorozat:

  A 8 indiántörzs, akik a Canyont uralják:

 Füstjelek?

Még tartozom a fantasztikus Sedonával (vagány vadnyugati vörös sziklák, dzsiptúra bátraknak, vadon élő kolibri) és Jerome-mal (szellemváros és motoros látványosság egy titokzatos volt elmegyógyintézettel). 

Ezekkel hamarosan jelentkezem, csók!