Kedd este egy "Holokauszt-ismeretek terjesztése jövő nemzedékek számára" (www.leahforkids.org ) nevű egyesület ösztöndíjátadó estjén vettünk részt Pattel (leendő anyós) egy ismerősük meghívására. Ez az egyesület az állam különböző tanárjai számára ad ösztöndíjat, tanulmányutakat fizetnek nekik, hogy ismereteiket bővíthessék, és így jobban át tudják adni a gyerekek számára. Mindezt a tanárok vallásától és bőrszínétől függetlenül, teljesítmény alapján teszik.
A legfurább a rendezvény során az volt, hogy az úr, aki mellé leültünk az asztalnál, amint megtudta, hogy magyarok vagyunk, elkezdett kicsit hibásan, de folyékonyan magyarul beszélni. Mindez azután történt, hogy ketten is felkiáltottak, hogy a nagyszüleik magyarok voltak, és még egy-két szóval el is büszkélkedtek. Az úrról ezután kiderült, hogy 7 nyelven beszél (de tényleg!), és túlélte Auschwitzot. Megrázó volt hallgatni, hogyan vesztette el a családját, és a táboron kívül, évekkel később hogyan talált rá az életben maradt két lánytestvérére. Számomra ez felfoghatatlan...
A helyszínről csupán annyit, hogy nagyon igényes volt. Ez az érzés nálam akkor tetőződött be, amikor a rendezvény után az autók leparkolásáért felelős "valet"(ejtsd: vellé)-ktől megkérdeztem, hol lehet dohányozni. (A legtöbb épület, étterem stb. itt nemdohányzó, jobb helyeken ki van alakítva egy kis kert a cigizők számára.)
A valet azt felelte: "Itt, pár méterre a gazibóban."
"Hol???" kérdeztem, mire odamutatott: 10 méterre a "valet-állomástól" (ami olyan, mint egy külső recepció) egy kis nyitott faépítmény, amolyan pagoda volt megvilágítva. Benne bambusz bútorok és kis asztal. És úgy kell helyesen írni, hogy gazebo.
Elismerően nyugtáztam, hogy a kiszorítással ugyan megnehezítik a rossz szokásnak hódolók sorsát, azért ebben van valami hihetetlen igényesség. Az, hogy nem az ajtó előtt kell bénázni, miközben a helyről kijövők rosszallva hessegetik el a füstöt a szemük elől. Az, hogy ha valahol, akkor itt aztán tényleg lehet élvezni az oly átkos cigarettát. Kis székből kis kilátás a kis szökőkútra, és rögtön beleszerettem a gazebóba.
Másnap reggel tettem egy sétát a helyen, ahol lakunk. Ennek során rájöttem, hogy bármennyire röhögtem az angolok legkedvesebb hobbiján, a madárlesen, lehet benne valami. Rá fogok kattanni a "birdwatching"-ra.
Készítettem néhány képet, a Rettenetes Mókus is megtalálható közöttük, aki nem félt szembeszállni az őt üldöző paparazzóval (a kép készítése során sem ember, sem állat nem sérült meg):
Fűre lépni itt nem tilos, de ez nem gyep, hanem valami túlburjánzott örökzöld szőnyeg:
Ő a kedvenc, ha oldalra fordul, alig lehet észrevenni:
...és nem azonos vele (ld. csőr):
Ott fut a kuka mellett, szórakozik velem:
Ezekhez a teherautókhoz valami különös vonzódás vköt, szerintem nagyon vagányul néznek ki:
Ez meg a város logója, ami minden kukán szerepel:
Visszaérve a sétámból két, tojással kapcsolatos élmény ért:
1. Itt fehér a héja. Nem azért, mert így jön ki a tyúkból, hanem azért, mert fertőtlenítik. Se pihe, se tyúkszar, csak fehér tojáshéj. És használati utasítás a dobozon:
2. Azt hittem, a kínai 100 napos tojáshoz hasonló furcsasággal itt nem találkozom. De igen. Habár nem übereli a csontfekete kínai tesót, nekem a "pickled eggs" (savanyú tojás) mégiscsak újrahasznosított húsvéti tojásnak tűnik. Céklagolyócskák közé teszik a keménytojást, és ha nem is 100 napig, de egy ideig együtt savanyodnak. Állítólag igazi "redneck" (paraszt) kaja, ezzel Sid (leendő após), aki éppen ette, némileg vitatkozik. Becsszóra meg fogom kóstolni, de akkor éppen egy tejes reggelin voltam túl, így nem kockáztattam.
De itt van, szolgáljon mindenki számára tanulságként:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése